Szimpátia + Empátia = S-Empathy

2020.03.23

Amikor a névválasztáson gondolkoztam, a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogyan adjam át egyetlen szóban a hitvallásomat, hogyan is tudnám megfogalmazni, mit ajánlok, mire számíthattok tőlem.

Nekem könnyű lehet...

Sokszor mondták azt nekem, mennyire irigyelnek, mert sok barátom van, milyen könnyű nekem, hiszen bárhol, bármikor könnyen ráhangolódok az emberekre, nem stresszelek túlságosan sokat nyomás alatt sem, és viszonylag könnyen túlteszem magam a nehéz helyzeteken is. Amikor például egy légitársaságnál ügyfélszolgálatosként dolgoztam, naponta több száz embert kellett kiszolgálnom, és bizony akadtak köztük nem túl kedves, sőt egyenesen vulgáris ügyfelek is, mégis meg tudtam tartani a nyugodtságomat, és le tudtam tenni a munkát a munkaidő végén, ami valljuk be, sokaknak nem egyszerű feladat.

Mivel nem hiszek abban, hogy valami természetfeletti különleges lény lennék emiatt, megpróbáltam magamra külső szemmel tekinteni, és megfejteni, mi az, amit másként látok, másképp csinálok. Viszonylag hamar (röpke 3-5 év önismereti munka után) rájöttem, hogy én mindig praktikusan és egyszerűen látom a dolgok másik oldalát is. 

Sokkal könnyebb volt megnyugtatni az ordító ügyfelet, ha tudtam, ez a frusztráció nem nekem szól, és megpróbáltam megérteni, miért dühös. Könnyebb ismerkedni, ha nem feltételezésekkel és elvárásokkal közelítem meg a másik embert, hanem ugyanolyan embernek tekintem, mint magamat (ehhez persze tudnod kell, ki is vagy te valójában), és kíváncsi vagyok, ki is ő. Egyszerűbb konfliktusokat kezelni, és nyertes-nyertes helyzeteket alakítani, ha tudom, hogy mit vár a másik, és értem a motivációját.

Sokkal egyszerűbb feldolgozni a veszteségeket, kudarcokat is, ha külön tudjuk választani, mi volt a mi felelősségünk az adott helyzetben, mit tudtunk befolyásolni, és mit miért tettünk pontosan. 

De azért Neked se rossz...

Mondhatjátok, hogy szerencsém van, mert én ilyen ember vagyok, ilyen személyiséggel, és valószínűleg igazatok is lenne, tudom, hogy nem mindenki ennyire nyitott, főleg, ha már túl van pár csalódáson, vagy egyszerűen introvertált személyiségű.

Éppen ezért nem mondom azt, hogy az én megoldásom a Te megoldásod. Azt viszont állítom, hogy az empátia, és az érzelmi intelligencia fejleszthető, és ezáltal könnyebbé tehetőek a mindennapi társas kapcsolatok is.

Minél magasabbra fejleszted az EQ-d, annál empatikusabbá válsz, és minél empatikusabb vagy a többi emberrel, annál szimpatikusabb leszel számukra.

Egyszerűsítve az egyenletet:

Amire Te vágysz a Többi embertől: SZIMPÁTIA; 

Amire a Többi ember vágyik Tőled: EMPÁTIA.

Ha szeretnéd megtudni, hogyan kerülhet egyenlőségjel az egyenletbe, kövesd Facebook oldalunkat, ahol ingyenes tartalmakkal képezheted magad.